Ha a technika ördöge kegyeibe fogad, hamarosan elkészítem ezt az oldalt. Az a célom, hogy az alkotásaim méltó köntöst kapjanak, illetve legyen egy felület, amin keresztül a műveim találkozhatnak azokkal, akik meglátják bennük a szépet, érdekeset, megindítót vagy bármi olyat, ami hat rájuk.

Miközben a rejtélyes plug-inok, frissítések, szerverbeállítások labirintusában tévelygek, a mérleg másik felét is egyensúlyozom: ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy gondolataimat bepötyögjem.
Vannak inspiratív állapotok, amikor meglátok, olvasok, hallok valamit, és hirtelen a szívem a torkomba szökik hevesebben dobogni. Ilyenkor nem tudom megfogalmazni, mit, de hirtelen nagyon is akarok valamit, valamit, ami belőlem jön, ami maradandó, ami megosztható ebből az állapotból. Legtöbbször ez képi formában nyilvánul meg - ilyen állapotokból születik a festményeim nagy része. Van, hogy írni akarok, eddig főként rövid, szabadverset vagy naplót, vagy épp most ezeket a sorokat. Ritkán adom meg magamnak ezt az állapotot. Miért nem azt írtam, hogy ritkán adatik meg? Azért, mert ezeket a pillanatokat mi magunk teremtjük. Ezt a jelenlegit is én magam idéztem elő azzal, hogy elolvastam egy interjút. És ez az interjú egészen a gyomromig hatolt, annyira őszinte és mély volt. Helyette - ahogy számtalanszor máskor - elmenthettem volna, hogy majd később (azaz soha) elolvasom, mert annyira sok dolgom van. Most épp ez az iromány, máskor a természet, egy vers, egy regénybekezdés, egy baráti beszélgetés adja meg azt az ingert, ami beindítja azt a mély energiát, ami alkotásra hív. Az egyik közös pont bennük az őszinteség, valódiság, az interjúalany kitárulkozása, a természet öntörvényűsége, a lírai szavak tapinthatósága, a barátság intimitása. A másik pedig én magam, akit mindez megérint, mert valami bennük én vagyok, a részem. Létrejön egy olyan találkozás, amiről a másik fél nem is tud, gyümölcsét én mint befogadó érlelem, bízva abban, hogy ezáltal valahol valakinek az majd szintén hasonló élményt okoz, és létrejön a titkos találkozásunk.