A METU felvételi harmadik fordulóján kaptam a témát, amelyben alkotni kellett: utópia / disztópia.

Korábban is készítettem már a témában festményt, mert azt gondolom, hogy a végletek, egy kisarkított elképzelt világ nagyobb hatást gyakorol, ill. csak a képzelet szab határt. Az ötleteléskor azt figyeltem meg, hogy hajlamosabb vagyok disztópiákban gondolkodni, viszont megjelent a késztetés egyfajta kihívásként is, hogy utópisztikus világot jelenítsek meg.

A mentális munka mellett az alkotási folyamatban szerepet játszik az aktuális fizikai környezetem, a tárgyak, az érzékelés.
A festékeim között megtaláltam egy kupac papírt: pár hete összegyűjtöttem sok levágott ruhacímként, blokkot a papírszemetesben. Ki akartam vinni a kupacot szelektívbe, amikor bevillant, hogy ezek mind annak a jelképei, hogy sokat, valószínűleg feleslegesen is vásárolok, és még hulladékot is gyártok. Akkor eltettem ezeket, mert jött az ötlet, hogy ezeket még felhasználom egy következő alkotáskor, így újra is tudom őket hasznosítani.

És kezdett összeállni a kép: késztetést érzetem, hogy ezeket beépítsem a képbe – bár nem nagyon szoktam kollázst készíteni.
Gondolati síkon haladtam tovább: azt akartam kifejezni, hogy a jelenlegi fogyasztói társadalmunk, a hatalmi játszmák egy utópisztikus világban feloldódnak az emberek öntudatra ébredésének fényében, mi emberek a természettel egységben összekapcsolódunk, békében élünk tovább.

A képem is eszerint épül fel: a blokkok, árak, címkék romjaiból, a fogyasztói társadalmat szimbolizáló qr és vonalkódokból új kód keletkezik: a tudatosság kódja.

A képet meditáló alakok, a béke és tudatosság szimbólumaként különböző pozíciókban összekapcsolódva alkotják – azt jelezve, nincs határ és különbség ember és ember közt. A színvilágot pedig úgy választottam, meg, hogy a komor, föld színek egyre ragyogóbb arany és rózsaszínekbe váltsanak, az alakok pedig „felgyújtják” magukban a légiességet, vizet mint megfoghatatlan anyagot képviselő kékeket.

A kód maga a kép geometrikus formavilága.